Kedves Travian játékos,


az éjt nappallá téve dolgoztak szorgalmasan a Emlékmű egy barátért metropolisz dolgozói a monumentális építményen. Pontosan 22:38-kor beépítette az utolsó követ egy dolgozó a leghatalmasabb és egyben legimpozánsabb építménybe, amilyet a Travian világa a Natar nép hanyatlása óta nem látott.


Az építményt több millió egységnyi nyersanyag felhasználásával és szövetségesei segítségével, a BAB-IMMO klánnal együtt építette meg makaveli. A bátor védők milliói ezzel a teljesítménnyel, mint a kor győztesei bevonulnak a történelembe, hiszen elsőként teljesítették a nagy célt.


E napok végén Gumikacsa került a legnagyobb birodalmak élére, őt csabsi majd néző követik a sorban.


.bumszlibandita mint ennek a kornak a legnagyobb hadvezére, és a világ csodájának építője makaveli szövetségeseinek hála legendás védőként is felejthetetlenné válik.


Ezen harcos időkben a hősök is hullottak, a legnagyobb hős, aki talpon maradt nem más, mint .bumszlibandita, .bumszlibandita uralkodó első harcosa. Neve belekerül a legendákba, lantosok éneklik meg majd kalandjait.


Mi, a Travian csapat szeretnénk megköszönni hűségetek nektek, játékosoknak, akik kitartottatok a legvégsőkig.


Reméljük a sok át nem aludt éjszaka és krónikus búzahiány ellenére ez a kör is sok élménnyel gazdagított mindenkit és jól szórakoztatok.
Üdvözlettel
A Ti Travian Csapatotok
27.11.15 . 06:00 - 22.07.16 . 22:38