amatör költök irók

[Tekismahha]

Don ez valami beteges megnyilvánulás volt?

Amúgy tessék egyik versem:



A régi szép idők mámora
Mára már csak kétes árnyak tábora,
Hiába mennék,hiába szaladnék bárhova
Sehol senki sem vár,csak szórja az átkokat.

És egyszer,ha majd nem leszek,
Talán eltöprengessz rajta,
Hátrateszed a kezed,és sétálsz jobbra-balra,
Hogy kinek a nevét véstem a falra.

De nem siránkozok,köszönöm hogy élek,
Köszönöm hogy kaptam egy lehetőséget,
De nem éltem vele,azóta is bánom,
És bár semmi remény,még mindig várom.

De sötét van már,lement a nap,
A madarak is elhalgattak,
Alszanak a vízben a halak,
És talán Te is alszol,a takaród alatt.

[Lord Gismos]

saját, egy országos, Janikovszky versenyre írtam még anno egy éve. midnen évbe írok és kilenc különdíjat+három dobogós helyezést osztanak ki és már hat éves korom óta küszködöm... xd és minden évben meg kell birkóznom az 5 A4-es oldal maximummal xD

Egy lábtörlő és egy galamb fogadása

I. fejezet
Amelyben megismerjük Endrét és tudomást szerzünk az emberekről alkotott véleményéről.

Üdvözletem, kedves olvasó. Hadd mutatkozzam be: Endre vagyok. Így egyszerűen, csak Endre. Semmi Szabó meg Bornemissza, csakis Endre. Kérem, engem a tisztelt olvasók ne becézgessenek! Nem vagyok én Bandi se Endrécske! Még mindig csak Endre. Nos a Király utcában lakom, Budapesten, egy élelmiszerkereskedés előtt. Elmondhatom magamról, hogy nap, mint nap ezerféle embert látok. Különböző öltözékkel, cipővel, és legfőképp különböző természettel. Viszont akármennyire is különböznek, egy közös van bennük: mindegyik belém törli a mocskos cipőtalpát! És az idők folyamán olyannyira összemocskolnak, hogy az már tűrhetetlen! Pedig régen egész takaros kis lábtörlő voltam… Most meg mi van? Miért néz a kedves olvasó így rám? Azt mondja, nem hitte volna, hogy lábtörlő vagyok? Miért mit hitt? A kedves olvasó szerint van olyan ember, aki egy élelmiszerkereskedés előtt lakik? Nincs kint mind a négy kereke, már megbocsásson, kedves olvasó. Nos hol is tartottam… Ja igen. Szóval kétség kívül felháborító! Minden ember egytől egyig rám tapos, aki csak belép az élelmiszerkereskedésbe. Az még csak hagyján, de legtöbbjük még jó alaposan belém törli cipőjét, sarát, városi mocskát! A sok kosztól még az a takaros kis Welcome felirat is alig látszik rajtam. Nem ilyen életre számítottam ám, mikor még az ajándékboltba szállítottak árunak! Azt gondoltam, hogy aranyos kiskutyák fogják rajtam aludni édes álmukat, esetleg kamaszlányok dugják alám lakásuk kulcsát, várva kedvesükre, vagy ilyenek, érti, ugye a kedves olvasó. Na jó, annyi szent, hogy minden élelmiszerkereskedés előtt van egy lábtörlő. Viszont egyszer-egyszer megtisztíthatnának! Állíthatom, hogy kegyetlenek az emberek, egytől egyig!

II. fejezet
Amelyben Endre megismerkedik Galambossy Gáspárral

Éppen a macskaköveket számláltam a járdán, mikor valami nagy szürke, tollas szörnyeteg búgott a fülembe:
- Üdv, kis koszos lábtörlő!
Majdnem infarktust kaptam a hangra. Ám észrevettem, hogy csak egy városi galamb az, amiből Budapesten halomszámra akad.
- Mit képzel magáról?!- szóltam- Rám hozza a frászt, majd még gúnyolódik is!
- Hát de…- nézett kétségbeesetten kicsi, ostoba fejével- Te tényleg koszos vagy.
Vérig voltam sértve. Úgy döntöttem nem társalgok vele. Pár perc néma csönd után így szólt:
- Naa… Most meg mi van? Beszélgessünk, kérlek!- csipkedte idegesen a földön található morzsákat.
- Nem társalgom buta madarakkal.
Madárkám nem zavartatta magát. Elégedetten kezdett beszélgetni:
- Galambossy Gáspár a nevem. Egy és fél éves leszek kereken holnapután. Nekünk, galamboknak nehéz az életünk, mivel a városban nincsenek magvak, növények. Ha nem halunk éhen, azt csak is az embereknek köszönhetjük, akiknek mindig akad egy kis eleségük, amit a földre szórnak! Az emberek a legkedvesebb és legtiszteletreméltóbb lények a földön- mosolygott bárgyún maga elé.
- Az emberek förtelmesek- szóltam kurtán.
- Miért?- nézett rám meghökkenve a galamb.
- Undorítóak, nem veszik észre az embert, csak úgy összemocskolják és… utána ki sem takarítanak!- pakoltam ki.
- Szerintem nincsen igazad- rázta meg tollazatát a madár- Tudod mit? Fogadjunk! Fogadok, hogy az elkövetkezendő három ember, aki rád lép mind tisztességes, kedves és becsületes lesz! Állod a fogadást?
- Rendben- szóltam harciasan- úgy is hamarosan kinyit a bolt, addig is készüljünk fel!

III. fejezet
Amelyben Galambossy Gáspár és Endre megfigyelik az első embert és megállapítják az emberek olyanok, mint a kaméleon

Nem telt el fél óra én és Galambossy Gáspár készenlétben álltunk a bolt előtt. Nagyon ügyesen beleolvadtam a környezetünkbe, ahogy a küszöb előtt sunyin feküdtem. Az élelmiszerkereskedés már nyitva volt. Az első vevő egy fiatalasszony volt, vigyorogva sietett be a bolt ajtaján. Én éppen jegyzeteltem, mire az az ostoba galamb megint megzavart:
- Na, te hol tartasz?- ugrált izgatottan, mintha veréb lenne.
Nem feleltem, erre ő hangosan elkezdte olvasni jegyzeteimet:
- Nő, harminc év körüli, százhetven centi, harminckilences láb, közepesen tiszta cipő…- szemrehányóan nézegette- te nem vagy jól, kedves barátom! Azt hiszed, ilyenekből megismerjük az ember jellemét? Ki kell hallgatni minden szavát, lépését!
Duzzogtam egy sort, de éreztem, igaza van. Aztán mindketten fülelni kezdtünk a nő után. Először csak a hölgy cipőjének kopogását hallottuk, majd hirtelen két sikítás hallatszott, amit leginkább egy páviánfiú ad ki magából párzáskor.
- Óó, Marcsikám, de jó hogy itt vagy!- volt az egyik sikítás.
- Jaj, kedvesem, olyan jó hogy meglátogatsz, úgy is unatkozom ebben a koszfészekben!- volt rá a válasz.
Galamb ellenfelem elkezdte nyújtogatni a nyakát. A belépő és az eladónő, úgy látszott, barátnők voltak, vagy hogy is mondják ezt az emberek. A páviánnő leült az eladónő barátnőjéhez.
- Jaj, Marcsikám és mondd csak, hogy is vagy te a Lackóval?- mosolygott kajánul a páviánasszonyság.
- Óó, a Lackó?- furcsa vihogásban törtek ki, amit szintén csak majmoktól hallottam eddig- A Lackó, az annyira egy bunkó állat! Ahogy elmegy vele az ember bulizni, ő rögtön más csajokra pályázik, engem pedig ott hagy egyedül, képzeld csak!
- Ó!- sajnálkozott a pávián- Nekem már rögtön nem volt szimpi, ahogy megismerted! Az ilyen fodrászok nagyon csélcsapok tudnak ám lenni!
- Igazad van- bólogatott Marcsika.
Hirtelen a távolban egy pár lakkcipő jelent meg, hozzá tartozott egy farmernadrág és egy menő ing is. Az ing tulajdonosa úgy nézett ki, mintha most lépett ki volna egy zselé reklámból. A szíve fölött egy névkártya fityegett, amin ez állt:

Varga László
Fodrász
Tel.: 0630500776

A férfi egy undorodó pillantást vetett rám, majd átlépett. Pávián és Marcsi, ahogy észrevették, elkerekedő szemekkel hallgattak el. Majd Marcsi kinyögött egy „Jön”-t és rögtön az ajtóhoz szaladt. Kitárta Varga László előtt és mézesmázos hangon szólalt meg:
- Ó, Lackó, hát szia, micsoda meglepetés!
- Hello Marcsi!- villantotta elő csillogó fogsorát Lackó.
- Gyere csak beljebb!
Azzal bezárták az ajtót maguk mögött, majd eltűntek a boltban. Összenéztem Galambossy Gáspárral.
- Egy null a javamra- vigyorogtam.
De ő erre csak ennyit mondott:
- Az emberek roppant furcsák. Olyanok, mint a kaméleonok: Változtatják a színüket, véleményüket és már azt sem lehet tudni, mi jön szívből és mi nem.
Most az egyszer egyet értettem a galambbal.

IV. fejezet
Amelyben Endre és a galamb találkoznak Ödönkével

A Lackós ügy óta kb. pár óra telt el. Igen, elég sokan átlépdeltek rajtam, de Galambossy elment kunyerálni az utca végén ácsorgó öreg nénihez… Phu! Ezek a galambok! Egyébként teljes lelki nyugalommal figyeltem meg az embereket, akik átléptek rajtam ez idő alatt. Mindegyik garantáltan borzalmas volt! Hamarosan teli begyével, vígan ugrándozott felém galamb barátom.
- Na, folytassuk a munkát!- kiáltott vidáman.
- Nyugodj le! - mondtam határozottan.
A galamb engedelmesen lekuporodott mellém. Vártunk. Nem is telt el sok idő, egy fiatal házaspár közeledett, körülöttük pedig, mint egy bakkecske ugrált egy négy-öt éves fiú. Majd hirtelen megállt az élelmiszerkereskedés előtt, pontosan rajtam:
- Mama, csokit akarok - mondta halkan és nyugodtan.
- Na de Ödönke!- szólt az anyuka- Éppen éttermet keresünk, ahol ebédelni tudunk!
- Mama, csokit akarok- ismételte tovább a kisfiú halálos lelki nyugalommal.
Az anyuka hirtelen és váratlanul kiáltott a mellette csöndben álldogáló férjéhez:
- De István! Mindig én csinálok mindent! Magyarázd már el neki, hogy ebédidőben nem zabálhat csokoládét!
A férj csöndesen és higgadtan szólt:
- Nehéz a természete.
A nő erre toporzékolni kezdett és lassan már majd sírva fakadt:
- Na és mondd meg, mi a rossebes fenét csináljak a nehéz természetével?!
- Vegyél neki csokoládét - jelentette ki ugyanolyan csöndesen a férj.
Erre a család elkezdett szépen lassan bevonulni az élelmiszerkereskedésbe. Az anya még odaszólt Ödönkének:
- Ne lépj rá a lábtörlőre Ödönke, koszos!
Azzal bevonultak. A galamb vigyorogva fordult hozzám:
- Na nézd már, az embereknél a fióka parancsol- nevetett.
- Jaja… de azért én még náluk is mocskos vagyok…

[Lord Gismos]

Második fele:

V. fejezet
Amelyben a lábtörlő és a galamb megismerkednek a
malac-galamb-buldog-emberrel.

A család alig jött ki a boltból, egy érdekes alak közeledett felém. Nem bűzlött a parfümtől, ez volt az első különös dolog. Sőt kifejezetten különös szaga volt. Galambossy barátom így szólott róla:
- Olyan az illata, mint a buldogoknak. Azok szoktak belehenteregni a saját vizeletükbe, hogy messzebb is érezhető legyen a közelségük.
Valóban távolodtak eme furcsa alaktól az emberek. Nagy ívben elkerülték. A buldog-ember közel sem látszott olyan magabiztosnak, mint egy igazi harcos buldog. Sovány volt és összevissza dülöngélt. Borzas és hosszú volt a haja és az öltözéke is szakadt és rongyos volt. Galamb barátom újra rá akart jönni, miféle szerzet ez:
- Érdekes. Én szoktam így táncolni és én szoktam így felborzolni a tollamat, mikor meglátok egy szép kis galamblányt… Talán ez egy óriásgalamb?
A galamb-buldog-ember egy bizonytalan mozdulattal rám lépett. Ő nem tartott koszosnak. Ez nagy öröm volt számomra. Bár úgy látszott rajta, nem nagyon van tisztában vele, hova lép. Ledűlt mellénk a falnak támaszkodva. Hirtelen fuldokolva köhögő rohamban tört ki. Galamb ellenfelem így suttogott:
- Ilyen hangot pedig a malacok adnak ki magukból amikor betegek… Huh már el sem tudom dönteni, miféle állat lehet ez!
Egy járókelő nőszemély szemrehányóan nézett malac-galamb-buldog-ember barátunkra.
- Az ilyen részeg disznókat le kéne csukni! Összevissza okádják az utcát!- szólt gőgösen.
- Kérem- szólalt meg nehézkesen a furcsa szerzet- Nem vagyok részeg… Nincs pénzem és házam. Súlyos tüdőbeteg vagyok, alig bírok járni. Nem hívna esetleg egy doktort?
- Hah persze! Vajon miért bűzlik a vizeletszagtól?!
- A dolgomat sem tudom már elvégezni kisasszony… Kérem! Az élet magának is kedves, ugye? Segítsen el, kérem a közeli klinikához!
- Még csak az kéne hogy a retkes, bűzös testét segítsem fel! Felháborító! No de nem vagyok az a fajta… Hívok egy mentőt!- azzal egy márkás, méregdrága mobiltelefont kapott elő és bepötyögte a mentők számát.
Tíz perc sem telt belé egy szirénázó, fehér autó parkolt le az élelmiszerkereskedés előtt. Három fiatalember szállt ki a kocsiból. Undorodva néztek a beteget. Így szólt az egyik:
- Most akkor mi legyen fiúk? Nem hoztunk magunkkal gu- - Próbáljuk meg az egyik fehér törölközővel körbefogni!- szólt a második.
- Még csak az kéne! Kinyírna minket a főnök, ha a fehér törölközőt feketén adnánk vissza nekik!
- Uraim- szólt szerényen a beteg- A világért sem akarnám önöket siettetni, de nagyon fáj a mellkasom!
A három mentős összedugta a fejét:
- Szerintem higiénikusabb lenne, ha levetkőztetnénk!
- Meg vagy húzatva?! Hiszen november közepe van!
- Van más választásunk?
- Hát nincs!
- Oké, akkor lássunk munkához!
Vészesen közeledtek felém a mentősök. Remélem nem verik ki a naplót a…


VI. fejezet
Amelyben Galambossy Gáspár átveszi a tollat

Öhm nos sziasztok. Ne ijedjetek meg! Gáspár vagyok! Galambossy, tudjátok! Már egy nap eltelt mióta fogadtam Endrével, a lábtörlővel. Szóval az történt, hogy az egyik mentős kiverte Endre kezéből a könyvet. Én most találtam meg. Azóta történt egy s más. Folytatnám Endre helyett is. Szóval az embert nagy nehezen elvitték. Persze 0 fokban levetkőztették és csak úgy merték megfogni a testét. Most már én is azon a véleményen vagyok, hogy az emberek ostobák és gonoszak. Miután elment a mentőautó éppen gratulálni akartam barátomnak, mikor hirtelen egy fiú lépett ki a boltból. Lehajolt Endréhez és így szólt:
- Szervusz, én Miki vagyok, az új pénztáros a boltban. Milyen takaros kis lábtörlő lehettél régen… Kár hogy így összemocskoltak. Tudod mit? Elviszlek a házamba és kitakarítlak, oké?
Hóna alá kapta Endrét, aki olyannyira boldog lett, hogy majd fel sikított. Még utánam is kiáltott:
- Az emberek nagyon jók! Isteniek! Imádom őket!

Vége

[Don [quote]]

Nagyon szép, csak nem igaz.

[galator]

Megyünk az ismeretlenbe
Haladunk, előre céltalanul
Utánunk káosz és összevisszaság nyomul.
Nincs öröm csak a bánat, szorul a lelkünkre.
És némán várunk a vesztünkre.

Nincs szó mely, lelkesítené a szívet
Nincs öröm, mi meghozná a jókedvet.
Bú s kétség vibrál a levegőben,
Kis madár szomorúan dalol a mezőben.

Erdő szélén egy anya cica csavarog
A városokban a sok fertő kavarog.
Szürke zord falak tucatjai
Lázongnak az emberek vad ifjai.

Hóhérja az ember az embernek
Mint veszett ebek egymásnak neki mennek.
Szmog telepszik a városra,
Fojtogató gáz száll a torkokra.

Megyünk az ismeretlenbe céltalanul.
Forgolódok az ágyamban nyugtalanul.
Deák Miklós Csaba
(2011. május 7.)

[deaákcsabika]

Saját vers:
Csata dal
Indulni kell menni előre ,
szablyát, kardot emelni a levegőbe.
Lerabolni a sok népet,
nem kímélni se fiatalt se vénet.
Lovasainktól dübörögnek a Földek,
vér patakok csörgedeznek.
Halál sikoly hallatszik az úton,
nem fog az ellenség a Paldinon.
Cesaresek vad üvöltése,
S harci szekerek dübörgése.
Fényes kardunk csillogása,
Zajlik javába a népek behodolása.

[Don [quote]]

hogy messzebb is érezhető legyen a közelségük.

ez azota is nagyon tetszik